MGC2: Illusionary Night

2. fejezet - Illusionary Night ~ Képtelen éjszaka


Walter órák óta a laborban járkált fel-alá, miközben Astrid egymás után keverte neki a furcsábbnál furcsább koktélokat. Némelyik határozottan illegális összetevőket tartalmazott. A különös lány rengeteg gondolkodni valót adott nekik, nem is beszélve a romok közt megjelent anomáliákról. Astrid átrágta magát a műszerek adatain, és elhatározták, hogy megrendelik a szükséges anyagokat a Massive Dynamic sanghaji raktárából és a helyi vegyipari cégektől.

A céges helikopterek pár óra múlva be is futottak, és egyenruhás alkalmazottak figyelmeztető jelzésekkel elborított hordókat rakodtak ki az egyetem baseballpályájára, a portások pedig egymás után irányították a kamionokat az ideiglenes leszállópályához. Pár óra alatt sátorerdő nőtt ki a pázsiton, és szögesdróttal vették körül a lelátót. A kerítés körül vagy két-háromszáz kormányzati és céges őr strázsált. A rakodást Peter és Olivia irányították, a Waltertől kapott lista alapján.

- Astrid! Attól félek, most tényleg itt az idő. Ahogy elkészültek az első adaggal, vigyék az adagolót a térre. Szólnál Oliviának, hogy beszéljenek a tábornokkal? És kérek még egyet ebből az utolsóból.
- Walter, teljesen kiütöd magad! - ellenkezett a nő.
- Egy szót se! Most nem akarok arra gondolni, hogy fikarcnyival se vagyok jobb az alteregómnál. És főleg nem akarom látni, ahogy a művemet rászabadítják a világra. Eleget fogom látni azokat, akik ellenem tüntetnek.
- Walter, nagyon óvatosak leszünk. Nálunk nem lesznek áldozatok! Ezek a japánok rengeteg katasztrófát megéltek, fegyelmezetten fogják kiüríteni a környéket. Ők nem olyanok, mint mi.
- Most hagyj magamra, kérlek. Rendben, megteszem, amit meg kell tennem. De ne várjátok, hogy élvezzem a látványt!

Astrid kiment a laborból, és a baseballpálya fele vette az irányt. Az öreg tudós magára maradt az üres poharával.
- A francba is! - morgott, és öntött magának egy üvegből. Meg egy másikból, és egy kémcsőből is. Belekortyolt a keverékbe.
- Lehet, hogy ő segített ide jutni, de akkor is én kezdtem az egészet... - motyogta. - Ha akkor nem megyek át megmenteni Petert... - itt szünetet tartott, elgondolkodva rázogatta a poharat - ...akkor most a derült égből szakadna ránk ennek a lánynak a szerencsétlensége. Isten irgalmazzon mindkettőnknek!

Telefoncsörgés. A készülék belső vonalat jelzett. Walter erőt vett magán, és fölemelte a kagylót.
- Halló! Dr. Bishop? Egy csapat lány szeretne bemenni a laborba! Mondtam nekik, hogy a gólyabál a D épületben van, de kitartanak amellett, hogy Önt szeretnék látni. - szólt ki a portás a telefonból.
- Engedje be őket! - parancsolt rá a tudós kissé elkenődött hangon. Gyorsan a karjába döfött egy fecskendőt, hogy kissé magához térjen. Mi a fene ez a többesszám? Ő csak Homurára számított.
- Biztos, hogy alkalmas az időpont? - kérdezett vissza a portás.
- Ne akadékoskodjon! Fontos tanúk! Már vártuk őket! - Walter csak remélte, hogy határozott és beszámítható ember benyomását teszi.
Idegesen járkált föl-alá, amíg a vendégek befutottak. Libasorban, szürreális frizurákkal. Hosszan leomló fekete. Szőke dugóhúzó. Rózsaszín, kis piros masnikkal. Rövid kék.

- Jól zárja be az ajtót! - tanácsolta Homura. - Nem szeretném, ha Kyubey is idetalálna.
- Persze, persze... - válaszolta az öreg tudós a szertől és a látványtól kissé zavartan.

- Akemi nagyon akarta, hogy beszéljünk magával, mielőtt Madokából is mágikus lányt faragnánk. Azt mondta, ő már mindent elmondott nekem, de nem használt. Szerintem nem normális, én nem emlékszem, hogy valaha is beszéltünk volna. - támadt rá a szőke, ahogy az ajtóból visszafordult. Angolul. Ezek a gyerekek készültek. Walter hálás volt ezért. Ha már Peterék odakint intézkednek...
- Ne ítéljétek el! - válaszolta Walter. - A helyében én se lennék teljesen magamnál. Ami azt illeti, a magaméban sem vagyok, ha megbocsátotok...

- Melyikőtök Madoka, a világok pusztítója? - kérdezte aztán, ahogy végignézett rajtuk.
A nemfekete lányok összenéztek. Homura tulajdonképpen egy normális, épeszű ember, legalábbis az öreghez képest. Végül a rózsaszín hajú kilépett közülük, kissé fancsali arckifejezéssel. Ő volt a legkisebb, leggyerekebb közülük. Bátortalanul meghajolt.

- Kaname Madoka. Én nem... nem emlékszem, hogy ilyesmit tettem volna...
- Ne haragudj, rossz vicc volt. Én vagyok az, aki átszakította a két univerzum határát. Megérdemelném, hogy visszazárjanak a St. Claire-be. Akemi-san, te nem tehetsz az egészről - csak egy kicsit felgyorsítottad ezt a bomlást!
- Biztos vagyok, hogy Ake... Homura-chan nem csinált semmi rosszat! - tiltakozott Madoka.
- Mitől vagy olyan biztos ebben? - kérdezte a kék hajú társuk. - Csak mert láttad őt álmodban, mielőtt találkoztatok? Talán nem volt elég rémes az az álom?

- Elég! Ide figyeljetek! - kiáltott Walter. Úgy tűnt, megszállta az ihlet.
- Akemi-san, be fogjuk bizonyítani az igazad. Vagy megcáfoljuk. Mi az, ami nálad marad, amikor manipulálod az időt?

- A lélekkövem... a ruhám... meg ez a pajzs - mutatta fel Homura a karjára csatolt kerek tárgyat. - és úgy vettem észre, minden, amit benne tartok.
- Bingó! Kedvesem, megfogtuk az isten lábát! - lelkesedett Walter. Lecsatolta az óráját, és körbemutatta a társaságnak. Az óra kijelzője egykedvűen számlálta a másodperceket.

- Ha ezt az órát nem lehet manipulálni - folytatta - mégis eltér bármelyik másiktól, amit látunk, elhiszitek, hogy más idő szerint jár? Einstein relativitáselméletének bizonyításához atomórák kellettek. Nekünk ez a pontatlanabb szerkezet is meg fog felelni.

- Ha a többit sem állítjuk át közben... - morogta Homura. A kékhajú rábólintott. A másik kettő érdeklődve figyelt.
- Helyes meglátás! Akemi-san, te nem fogsz semmit sem elállítani, te leszel a B idővonal! Mi pedig a kontroll csoport. Mi és az egész külvilág. Most pedig teszünk róla, hogy Akemi-san jó referencia legyen!

Az órát hirtelen mozdulattal egy pohárba lógatta, és egy üvegből vízszínű folyadékkal bőven meglocsolta. Pár pillanattal később körbeadta a poharat. A lányok meglepve tapasztalták, hogy a folyadék ezalatt szilárd és kemény lett, akár az üveg.

- Állítsd át! - javasolta a szőkének, amikor az vissza akarta adni neki a poharat. A lány fogta, és teljes erőből földhöz vágta. A járólap megrepedt, a pohár szilánkjai szanaszét repültek, de a megkövült folyadék kiállta a próbát. A kék hajú lány elismerően füttyentett.

Homura fölvette az üvegtömböt és visszaadta az öregnek. A befagyott óra rendületlenül számlálta az eltelt időt. Mindannyian hozzá igazították az óráikat. Walter odanyújtotta Homurának az órát - de a mozdulat közepén mintha megfagyott volna.
- Te jó ég, be se mutatkoztam! Dr. Walter Bishop. - zavartan kezet rázott az összes lánnyal.
- Miki Sayaka.
- Tomoe Mami.
- Kaname Madoka.
- Mi már találkoztunk, dr. Bishop...
- Persze, persze, Akemi-san... és tessék, fogd az órát. Most állítsd át te!
Homura eltűnt. Aztán megkocogtatta Walter vállát a háta mögül...


* * *


Innentől az egész este annyira valószerűtlen volt, mintha álom lett volna. Madoka kissé kótyagosan ébredt. Tényleg éjjel kettőkor került volna ágyba? Azelőtt ilyet soha nem csinált. Félig csukott szemmel támolygott a fürdőszobába. Lélekben egész máshol járt, miközben megmosakodott. Már megint az új lányról álmodott, és ez nem hagyta nyugodni. Belebújt a ruháiba. Ott volt a harmadikos Tomoe Mami is. Álmában mágikus lány volt. Ha elmondaná neki, vajon kinevetné? Mami kibékült Homurával. Madoka tegnap is mondta neki, hogy nem lehet gonosz a fekete hajú lány. De ez nem is ebben az álmában volt...

Madoka végképp elbizonytalanodott. Sürgősen beszélnie kell Sayakával! Majdnem fölhívta, de aztán visszatette a telefont a zsebébe, és inkább a fogkefét ragadta meg. Az ilyesmit jobb személyesen megbeszélni, talán kevésbé tűnik majd őrültnek. Az előző éjszakai álma ehhez képest tényleg semmiség volt.

- Madoka, hol voltál ilyen sokáig? Tudom, hogy tudsz már magadra vigyázni, de máskor azért szólj haza, ha kimaradsz este!

Madoka megdermedt. Édesanyja állt mellette, szintén fogkefével a kezében. Ezek szerint csak történt valami az este. De a vadabb dolgokat biztos, hogy álmodta. Nem hallhatta azt a rettenetes sikolyt, ahogy Homura a padlón, görcsben rángatózott, mikor dr. Bishop megvizsgálta a lélekkövét. Nem lehet, hogy Kyubey az ellenség...

- Jó reggelt, Madoka! - szólt a fejében a kis állatka hangja. Kyubey a csap alá állt, és élvezte, ahogy a meleg víz végigfolyik rajta. Legalábbis mosolygott közben. Entrópia. Az univerzum hőhalála ellen küzd, lányokat taszít a kárhozatba, és a kétségbeesésükből nyer energiát a saját civilizációjának. Ez még Walter szerint is őrület. Évmilliárdok telhetnek el, és még mindig semmit sem éreznek belőle. Van viszont valami más, közvetlenebb veszély...

- Anya, láttad reggel a híreket?
- A földrengés miatt aggódsz? Most azt mondják, valami egész más volt. Hihetetlen marhaságokat hordanak össze más világokról meg féreglyukakról. Holdkóros banda, és a mi adónkból élnek! Ki kéne rúgni őket, mind egy szálig. Nem csoda, hogy az amerikaiaknak adták ki az ügyet. Szóval hol voltál az este?

Madoka kicsit megrettent. Az édesanyja nem szólt bele sok mindenbe, de megharagítani nem akarta. Hazudni meg főleg nem akart neki.
- Néhány barátommal egy tudományos előadáson voltunk. - ez végülis igaz volt. Igaznak kellett lennie. Éppen ezekről a párhuzamos világokról és féreglyukakról beszélgettek...
- Madoka! Elhiszem, hogy meg akarsz felelni nekünk, és nagyon örülünk, hogy ilyen jó tanuló lányunk van. De szerintem néha lazíthatnál egy kicsit. - kacsintott az édesanyja.

Talán a legjobb lenne mindent elmondani. Mint Homura. Pedig elég nehéz volt megemészteni, amit mondott.  Melegség járta át, ahogy a fekete hajú lányra gondolt, még akkor is, ha a történetével megrémítette és zavarba hozta Madokát tegnap este.

- Akemi-sanban a végsőkig megbízhatsz. - mondta neki az a kreol nő búcsúzóul. Astrid. Igen, így hívták. Kezdett megbékélni a gondolattal, hogy mégsem álom volt. A végső teszt még hátra volt. Beszélnie kell Sayakával. Persze nem lesz egyszerű, ha Kyubey folyton rajtuk lóg. Homura a lelkükre kötötte, hogy ne áruljanak el semmit a kis lénynek. De mit hall vajon Kyubey? Hiszen az ő fejében beszél...

Szóval mégse mondhat semmi árulkodót, még a saját édesanyjának se. Reggeli közben se bírt másra gondolni. Az állatka végig ott ült a konyhaasztal kellős közepén, mindenki másnak láthatatlanul. Egy búcsúpuszi az édesapjától, egy ötös az édesanyjától, és már szaladt is ki a házból. Kyubey szorosan a nyomában.

- Szótlan vagy ma, Madoka. Nyomaszt valami?
Madoka eltökélten szorította össze az ajkait.
- Bármit kívánhatsz, megvan az erőd, hogy valóra váljon! Csak szerződnöd kell velem!

Nagyon próbálkozik. Tudja, hogy szorítja az idő. És ő, Madoka lenne a legnagyobb fogás. A lány ezt hitte is, meg nem is. Jó ég, hogy fogja így lerázni?

Sayaka már várt rá a parkban. Vele volt Hitomi is, iskolai dolgokról beszélgettek. A kék hajú lány egy pillanatra elnémult, ahogy meglátta a kis fehér állatkát, aztán folytatta a roppant érdekfeszítő történetet Saotome senseiről. Madoka kénytelen-kelletlen beszállt a beszélgetésbe.

Mire az iskolához értek, kínos csendbe fulladt a társalgás, szótlanul lépdeltek egymás mellett.
- Mi bánt, Miki Sayaka? - kérdezte Kyubey a fejükben.
Néma csöndben mentek tovább. Hitomi se szólt, érezte rajtuk a feszültséget.
- Talán összevesztetek? Szeretnétek kibékülni? - ütötte tovább a vasat Kyubey.

Eltelt az egész nap, és nem tudták megbeszélni a tegnapi estét. Madoka teljesen elkeseredett. Ott ült egy osztályban Sayakával és Homurával, de ülhetett volna a világ másik végén is, mondjuk a Fringe Division bostoni laborjában. Ott biztos jobban érezte volna magát. De legalább elég biztos volt benne, hogy nem álmodott. Minden egyes óra elején két és fél percet szántak arra, hogy újra meg újra hírt adjanak a szükségállapotról, amit Mitakiharában bevezettek. A kormány a leomlott épület helyén karantént rendelt el, és az utolsó óra végén Saotome-sensei külön felhívta a diákok figyelmét, hogy minden rendellenes jelenséget jelentsenek az erre felállított hivatali bizottságnak.

- Miféle rendellenes jelenséget? - kérdezte Hitomi az osztályfőnököt roppant lelkesedéssel.
Saotome-sensei tanácstalanul nézett rá.
- Bármit, ami nem normális. Természetfölötti. Ellenkezik a fizika törvényeivel.
Jobb magyarázatot ő se tudott adni.

Hazafele a reggeli eseményekről beszéltek. Még ez is felüdülés volt egy ilyen gyászos nap után. Összekacsintottak Sayakával, és adták, hogy a hírekből tájékozódtak. Hitomi persze többet tudott, és hazafele elvezette őket a katasztrófa helyszínéhez. A teret kordonokkal vették körbe, körös-körül rendőrök grasszáltak, de messziről rá lehetett látni a romhalmazra, amit most átlátszó, sárgás műanyagra emlékeztető valami borított több méter vastagon. Madoka tegnap a kezében is tartott egy kis darabot ebből a matériából, de erről persze nem szólhatott... pedig biztos kiváltotta volna a zöldhajú lány csodálatát.

Otthon, tanulás közben is folyton elkalandoztak a gondolatai. Végül a kádban keresett nyugalmat, sikerült Kyubeyt kizárni a fürdőszobából. Végre válthatott néhány sms-t Sayakával. Megtudta, hogy barátja tudott egy kicsit beszélni Homurával, mielőtt meglátogatta Kyousukét a kórházban. Madoka most tényleg biztos lehetett, hogy a tegnapi estét nem álmodta.

A következő nap hasonló volt. Kyubey a nyakán lógott, kérdésekkel nyaggatta. Egyetlen vigasza az volt, hogy Sayaka és Hitomi mellett immár Homura is ott várta a parkban, és négyesben tehették meg az utat az iskoláig. Legalább el lehetett játszani, hogy ismerkednek. Hitomi tényleg nem sokat tudott az új lányról, de Madokának álságos játék volt az egész. Homura pedig halálosan fáradtnak látszott.
- Bocs, a szívem az oka az egésznek. - védekezett, mikor Hitomi rákérdezett. Madokáék sejtették, hogy valami egész más lehet a háttérben.

Ebédszünetben aztán Kyubey felszívódott.
- Azt hiszem, Maminak végre sikerült egy kicsit lekötni a kis szemetet! - jegyezte meg Sayaka. - Erről beszéltünk Homurával tegnap. Örülök, hogy kibékültek, egy kicsit aggódtam, hogy szétverik a berendezést.

Madokában élénken élt a kép, ahogy Mami egy szalaggal fojtogatja Homurát. Ő jobban aggódott az új lány életéért, miután az bemutatta Mamin, hogy mi történik, ha egy mágikus lány kellően eltávolodik a lélekkövétől. Vagy inkább a testétől, minthogy a lelke a kőben rejtezett. Soha nem hitte volna, hogy a nyugodt, mindig elegáns Mamit így ki lehet hozni a sodrából. De a két lány végül kezet rázott, és megszületett a mágikus lányok Inkubátor-ellenes szövetsége, egyelőre két taggal. Egy olyan szövetség, amit csak egy fővel szándékoztak bővíteni. Tiszteletbeli tagok még Madoka és Sayaka.

Hármasban vonultak föl a tetőre. Hitomi egy másik társasághoz csapódott. Kyubey soha, egyetlen alkalommal sem érdeklődött a zöldhajú szépség iránt, így legalább felőle nyugodtak lehettek.

- Az éjjel beszéltem Kyoukoval. - kezdte Homura. - Nem akart kötélnek állni, pedig jó lett volna, ha ő is meghallgatja Waltert. Vagy legalább engem. Mamival pedig felkutattunk egy boszorkányt. Remélem Walterék tudják majd használni az adatokat. A Walpurgisnacht nagyon aggaszt, mind a hármunkra szükség lehet, ha túl akarjuk élni.

Sayaka jelentőségteljesen nézett rá.
- Meg ne próbáld! - morgott rá Homura.
A kékhajú lány durcásan elfordult. Megvan neki a magához való esze, nem szorul egy Homura-féle vészmadár tanácsára...

Másnap Kyubey ismét felbukkant, ezúttal Sayaka vállán utazott az iskolába. Madoka rosszat sejtve nézett Homurára. Ő válaszként a kezébe temette az arcát. Madoka úgy érezte, mintha kirántották volna alóla a széket - pedig éppen állt. A tekintete kétségbeesetten vándorolt vissza Sayakára. A kék hajú lány elvigyorodott.

- Most mit vágtok ilyen képet? Remekül érzem magam, soha ilyen jól nem voltam, mióta az eszemet tudom. És még valaki jól van!
- Kamijou-kunért tetted? Hogy dobhattad el érte az életedet? Ő se lesz boldog, ha megtudja!

Sayaka megveregette meg Madoka vállát.
- Nem értesz semmit. Van, amiért megéri áldozatokat hozni.
- De Sayaka-chan! Te is hallottad, meg fognak ölni! Vagy ha túléled, boszor... - Madoka rémülten kapta a szája elé a kezét.

Kyubey mosolyogva csóválta a farkát, csillogó piros szeméből semmit sem lehetett kiolvasni. Homura is próbált nyugalmat erőltetni magára, de nem kelhetett versenyre Kyubey tökéletes pókerarcával.

Sayaka tovább vigyorgott.
- Ugyan, nézd meg Mamit! Évek óta csinálja, és semmi baja! Vagy ott van az a vöröshajú lány, Sakura Kyouko. Ő aztán igazán tudja, hogyan kell életben maradni!

Homura felvonta a szemöldökét. Mikor találkoztak ezek ketten?

- Mit mondtál el nekik, Akemi Homura? Mit akarsz elérni ezzel? - nézett rá Kyubey.

Néma csönd.

- Látod, Miki Sayaka tudja, mit vállalt, mégis megérte neki szerződni velem! Talán nincs is igazad.

Kyubey szavai éles késként hasítottak Madoka lelkébe. Könnyes szemmel nézett a barátjára.
- Kell hogy legyen valami mód...
Sayaka gyengéden végigsimított a lány rózsaszín fürtjein.
- Ne aggódj értem, tudok vigyázni magamra! - mosolygott rá.